2010.10.19.: Tapasztalatcsere "Segítségnyújtás természeti katasztrófa esetén" témakörben
Magyarországon hónapok óta okoz súlyos katasztrófákat az árvíz. A DUIHK a tagjai társadalmi felelősségvállalása és az emberek iránti elkötelezettsége jeleként segélyakciót szervezett a természeti katasztrófa áldoztainak támogatására. Számos tagcég és dolgozóik, valamint a DUIHK is, adakoztak már egyéni kezdeményezésben, vagy más segélyszervezetekkel együttműködésben. Ennek kapcsán merültek fel olyan kérdések, mint például, hogy hogyan lehet a károsultaknak a leghatékonyabban, legoptimálisabban segítséget nyújtani. A DUIHK CSR tapasztalatcsere rendezvénye ezzel a témával foglalkozik, melyre szeretettel meghívjuk Önt. Nagy örömünkre szolgál, hogy Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és a Magyar Köztársaság Nagykövete elvállalta felkérésünket a témához kapcsolódó bevezető előadás megtartására. A munkacsoportba személyesen felvetett kérdéseket is várunk, melyeket a csoport közösen vitat meg. A Gönczi Erika számára előre elküldött speciális kérdéseket és témaköröket a rendezvény tematikájába is beépítjük.













