Külföldi vállalatok nélkül nem megy
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter külföldi befektetőkkel találkozott Külföldi vállalatok nélkül Magyarország gazdasága "életképtelen" - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter július 15-én több mint 250 gazdasági döntéshozó, köztük túlnyomórészt külföldi vállalatok vezetői jelenlétében. Fellegi ezzel azokra a félelmekre reagált, melyek szerint az új kormány a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlesztését szorgalmazó intézkedései a külföldi befektetőket hátrányos helyzetbe hozná.
A Joint Venture Szövetség, a DUIHK és még hat további kamara és szövetség által szervezett rendezvény Fellegi első nagy nyilvános szereplése volt ilyen összetételű közönség előtt. Az a nagy érdeklődés, ami a rendezvényt övezte és a nagy részvételi létszám is azt bizonyítja, milyen nagy a cégvezetők információs igénye az új kormány gazdaságpolitikáját illetően. Ezt a tudásszomjat azonban számos vendég véleménye szerint csak részben sikerült csillapítani. Bár Fellegi megerősítette az új kormány számos már ismert gazdaságpolitikai nézetét és tervét, sok esetben azonban adós maradt a részletekkel.
Az, hogy a rendezvényen forró volt a hangulat csak kis mértékben volt a fejlesztési miniszter előadásának köszönhető, sokkal inkább a trópusi időjárásnak, amivel még a helyszínt biztosító 5-csillagos szálloda klímaberendezései sem tudtak megbirkózni. Mindenesetre a jelenlévők tájékoztatást kaptak arról, hogy a következő hetekben állami és uniós támogatással megvalósuló befektetési projekteket fognak felülvizsgálni több száz milliárd forint értékben, és ahol szükséges a beruházást le is állítják, illetve a támogatás mértékét csökkentik, ill. átcsoportosítják.
2010.07.15.: Üzleti ebéd Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel
Képgaléria: Üzleti ebéd Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel
Fotók: Best Relation
A képek szerzői jogvédelem alatt állnak.





