jan 25

Kamarai Évnyitó Est

Január 25-én került megrendezésre a DUIHK második Évnyitó Estje, amellyel a Kamara egyben elindította jubileumi évét is, hiszen 25 éve alapították a szervezetet.

A rendezvény jelentőségét számos résztvevője is alátámasztotta, közöttük Volkmar Wenzel, Németország nagykövete Magyarországon, valamint Györkös Péter berlini magyar nagykövet. Ezen túlmenően az est előadói, Dr. Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) külgazdaságért felelős ügyvezető-helyettese, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kihangsúlyozták a két ország közötti gazdasági együttműködés kölcsönösen magas elismertségét.

A vendégeket a Kamara elnöke, Dale A. Martin köszöntötte, aki ismertette a DUIHK munkájának súlypontjait a 2018-as évben. Ezeknél, mint ahogyan az elmúlt évben is, fontos szerepet játszik a magyar munkaerőpiac. A szakképzés területén folytatott tevékenységek további támogatása és a „Megbízható Munkaadó” program folytatása is alátámasztják ezt. A Kamara ugyanakkor különös hangsúlyt fektet idén Németország a közép-kelet-európai térségéhez való kapcsolatára, amely még az Egyesült Államokat megelőzve a Szövetségi Köztársaság legnagyobb piaca. „Az elmúlt negyed század e kétoldalú kapcsolatai egy példátlan sikertörténet”, jelentette ki Martin.

Treier: „Magyarország jelentősége jóval a méretén és a lélekszámán felüli“

Az előadása elején Treier besorolta a DUIHK-t a DIHK világszintű kamarai hálózatába, amely szervezet azok munkáját koordinálja. A kamarai hálózat nem csupán „német ügy”, hanem az érintett országokkal közös tevékenység. Ezt követően a német-magyar gazdasági kapcsolatokkal foglalkozott, melyeknél nemcsak e kooperációk hosszú és sikeres hagyományait emelte ki, hanem aktuális kérdésekre, valamint sikeres fejleményekre is figyelmet fordított. „Németország számára Magyarország gazdasági jelentősége jóval a méretén és a lélekszámán felüli“, mondta Treier. Hatásos példaként említette a tényt, hogy gyakran lehet hallani vagy olvasni a gyorsan fejlődő német-kínai gazdasági kapcsolatokról, azonban a visegrádi államokba irányuló német beruházások ugyanolyan volumennel bírnak.

Varga Mihály osztotta az előző beszélő pozitív értékelését. Az időnként előkerülő viták és nézeteltérések ellenére a múltban megbízható partnerként ismerte meg egymást a két fél, mely a közös előnyért az adott problémák megoldásán dolgozik. Kiemelten jelentős, hogy a két ország közötti együttműködés évtizedek óta elsősorban a stabil kapcsolatok által jellemzett vállalati szinten valósul meg. „Az elmúlt negyed század megerősítette a bizalmat a két ország vállalatai és vezetői között, a DUIHK pedig ennek a kapcsolatnak mindig fontos szervező ereje volt. A szervezet tagjai egymástól függetlenül is sokat tesznek a magyar gazdaság sikeréért”, mondta a miniszter. Az elmúlt években is pozitívan értékelték Magyarországot, mint gazdasági helyszínt a német vállalatok, amit a DUIHK Konjunktúrafelmérései is kimutattak; így Varga szerint a német gazdaság a jövőben is jelentős szerepet fog játszani Magyarország gazdasági fejlődése szempontjából.

A rendezvény a Fool Moon Acappella Band által zeneileg aláfestett hivatalos részét követően a vendégek számára sokféle lehetőség nyílt beszélgetésekre, vitákra és eszmecserékre, mellyel éltek is intenzíven.

Vendégelőadóink:

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

Dr. Volker Treier a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) külgazdaságért felelős ügyvezetőhelyettese, Berlin

A zenei aláfestésről a Fool Moon Acappella Band gondoskodott. Belehallgatok

Meghívó

Köszönjük támogatóinknak ezúton is a jubileumi év sikerességéhez való hozzájárulást

Szponzorok listája

Vissza a listához