Újabb tagvállalatok vehették át a DUIHK „Megbízható Munkaadó” címét
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésének keretében 18 tagvállalat vehette át a „Megbízható Munkaadó 2026/28“elismerő címet. A díjjal olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- es életkörülményeiről. A kitüntető okleveleket Julia Gross, a Németországi Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete, Barbara Zollmann, a DUIHK ügyvezető elnökségi tagja valamint Dr. Vörös Ágnes, a BASF Hungária Kft. cégvezetője, a zsűri elnöke adták át.
Dr. Keszte Róbert, a DUIHK elnöke az idei, immár tizedik pályázattal kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy a 2017-ben életre hívott kezdeményezés a munkavállaló-barát környezet fontosságára akarja felhívni a cégek figyelmét, és a munkahelyi feltételek folyamatos javítására ösztönözni őket. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatos erőfeszítések és megoldások növelik a résztvevő vállalatok vonzerejét is a potenciális munkavállalók körében, azaz a cég „employer branding”-jét.
Keszte hangsúlyozta, hogy a német vállalatoknál a munkavállalók megbecsülése és támogatása hagyományosan a vezetési kultúra szerves része, hiszen ők a versenyképesség záloga.
Dr. Vörös Ágnes, a BASF Hungária Kft. cégvezetője, a zsűri szóvivője, a díjátadás keretében kiemelte, hogy az idén tizedik alkalommal írták ki a Megbízható Munkaadó pályázatot, s az elmúlt tíz évben – az idei díjazottakkal együtt – a DUIHK összesen 289 elismerő címet adhatott át, ami azt is mutatja, hogy ez az elismerés mára hagyománnyá vált, és valódi presztízst jelent a magyar munkaerőpiacon.
Dr. Vörös az értékelt pályázatok alapján megállapította: világosan kirajzolódik, hogy a munkaadói hitelesség egyik legfontosabb alapja a transzparencia. Azok a szervezetek kaptak magas zsűripontszámot, ahol a javadalmazás, az elismerés és a döntések háttere érthető, következetes és jól kommunikált. A munkavállalók nemcsak elfogadják a szabályokat – értik is azokat.
Szintén erős közös vonás az idei pályázatokban az emberközpontú gondolkodás. Ez nem pusztán juttatási elemekben jelenik meg, hanem az élethelyzetek támogatásában, a rugalmas munkavégzésben, valamint a mentális és fizikai jóllét tudatos erősítésében. A legjobb pályázatokban a well-being nem külön HR-program, hanem a vezetői döntések természetes része.
A zsűri szóvivője szerint az elbírálás során különösen értékesek voltak azok a megoldások, ahol a vezetők fejlődése és felelőssége kiemelt szerepet kapott. Sok pályázat bizonyította: a tanuló szervezetek nem maguktól jönnek létre. Tudatos vezetőfejlesztésre, coaching szemléletre, utánpótlástervezésre és valódi bevonásra van szükség ahhoz, hogy egy szervezet hosszú távon is stabil maradjon. Jól látható tendencia az is, hogy a munkaadók egyre bátrabban vonják be a munkavállalóikat a közös gondolkodásba. Legyen szó ötletládákról, fejlesztési versenyekről, kérdőívekről vagy szervezetfejlesztési programokról, a legerősebb pályázatokban a munkatárs nem végrehajtó, hanem partner.
Igényes pályázati elvárások
A pályázatokat egy komplex és részletes szempontrendszer alapján bírálja a zsűri. Ennek során megvizsgálják, hogy a pályázók milyen munkafeltételeket és munkakörnyezetet biztosítanak a munkavállalóik számára. A vállalatoknak ismertetniük kell gyakorlati megoldásaikat, vállalati irányelveiket, úgy, mint javadalmazás, szociális-jóléti juttatások, egészség és munkakörülmények, képzés és továbbképzés, fejlődési és karrierlehetőségek.
Az idei pályázatban a szakmai zsűri értékelése alapján 18 vállalat pályázata volt sikeres, ennek megfelelően a következő három évben ők viselhetik a megtisztelő „Megbízható Munkaadó” címet. A program jelentőségét az „employer branding” szempontjából jól mutatja, hogy több visszatérő pályázó mellett a nyertesek több mint kétharmada először vett részt ebben a programban.
2026. évi sikeres pályázók
Az idei pályázaton a következő vállalatok nyerték el a DUIHK „Megbízható Munkaadó 2026/28” minősítést (ábécé-sorrendben):
- Adix-Trade Kft.
- Clearservice Kft.
- E.ON Hungária Zrt.
- evoCRM Kft.
- FATH Kft.
- Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft.
- Graepel Kft.
- Harro Höfliger Hungary Kft.
- HLB Magyarország Kft.
- IDBC Creative Solutions Kft.
- IMS Connector Systems Kft.
- Infineon Technologies Cegléd Kft.
- Leadec Kft.
- MERCK Vegyi és Gyógyszeripari Kereskedelmi Kft.
- NAT Hungária Villamos Szereléstechnikai Kft.
- Pensum Group Nyrt.
- Schaeffler Savaria Kft.
- Trans-Sped Kft.
A szakmai zsűri tagjai (ábécé-sorrendben):
- BÁRDOSSY-BAGÓ Annamária, HR-igazgató OBO Bettermann Hungary Kft.
- Dr. FERKELT Balázs, egyetemi docens, Budapest University of Economics and Business
- KARÁCSONY Zoltán, szakújságíró, HR Portál, Budapest
- STEVÁNYIK Tamás, HR osztályvezető, Penny-Market Kft.
- Dr. VÖRÖS Ágnes, cégvezető, BASF Hungária Kft., a zsűri szóvivője
Tények, számok, adatok:
- Idén 10. alkalommal írta ki a Kamara a „Megbízható Munkaadó” pályázatot.
- Az elmúlt tíz évben – az idei díjazottakkal együtt – összesen 289 elismerő címet adhattunk át.
- Idén 15 olyan cég jelentkezett, aki most először vett részt a pályázaton.
- Többségében KKV-k jelentkeztek: a díjazottak közül többek között tizenegy 250 fő alatti cég nyerte el idén a „Megbízható Munkaadó” címet.
Szeptemberben is lesz folytatása ennek a programnak egy szakmai rendezvény keretében, ahol az év kiemelkedő díjazottjai osztják meg tudásukat, jó gyakorlataikat a HR-szakma képviselőivel, érdeklődő cégekkel.
Sajtüközlemény letöltése
Best Practice: Kärcher Hungária Kft. - "Megbízható Munkaadó" 2025-2027
Best Practice: Verbau Kft. - "Megbízható Munkaadó" 2019, 2021, 2024
Best Practice: HR-Rent Kft. - "Megbízható Munkaadó 2024-2026"
Best Practice: Lufthansa Systems Hungária Kft. - "Megbízható Munkaadó 2022-2023 és 2024-2026"
Best Practice: dm Kft. - "Megbízható Munkaadó 2018, 2020, 2021, 2023, 2025"
Best Practice: Carl ZEISS Digital Innovation Hungary Kft. - "Megbízható Munkaadó 2025-2027"