A német–magyar üzleti közösség szezonnyitója
Tegnap a budapesti Német Nagykövetség rezidenciáján került megrendezésre a DUIHK hagyományos Back To Work koktélpartija. A német–magyar üzleti közösség több mint 160 tagja élt a lehetőséggel, hogy a nyári szünet után nyugodt légkörben ápolja kapcsolatait, új beszélgetéseket kezdeményezzen, és közösen indítsa el az év második felét.
Már harmadik alkalommal rendezhettük meg ezt a különleges rendezvényt a rezidencián. Az este egyben lehetőséget nyújtott arra is, hogy vendégeink megismerkedjenek az új német nagykövettel, Alexander Schönfelderrel, és csapatával.
A DUIHK-t és a Német Nagykövetséget már évek óta szoros és bizalomteljes együttműködés köti össze. Közösen elkötelezettek vagyunk az erős német–magyar kapcsolatok mellett – mind diplomáciai szinten, mind a külkereskedelem előmozdításában.
Michael Breme, a DUIHK alelnöke és az Audi Hungaria vezérigazgatója üdvözlő beszédében egy aktuális példával illusztrálta e párbeszéd jelentőségét: Wadephul szövetségi külügyminiszter múlt heti látogatásával a Kamaránál. A megbeszélés ismét megmutatta, milyen szoros gazdasági kapcsolatok fűzik össze Németországot és Magyarországot, és mennyire fontos a folyamatos párbeszéd kapcsolataink további fejlődése szempontjából.
Reboot The Economy kampányunkkal is szeretnénk hangsúlyozni e párbeszéd központi jelentőségét. A magyar gazdaságnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy a sokrétű és nagy kihívások ellenére ismét a fenntartható növekedés pályájára álljon – és ezzel hosszú távon biztosítsa a beruházásokat, a versenyképességet és a foglalkoztatást.
A őszi szezon a gazdaság számára is megkezdődött, és a DUIHK ősszel gazdag programot kínál tagjainak és nem tagjainak egyaránt. Az egyik kiemelt esemény a november 5-én Kecskeméten megrendezésre kerülő Német–Magyar Üzleti Fórum, amelynek mottója: „Reboot the Economy – Új partnerségek, nagyobb értékteremtés, erősebb versenyképesség.” Ez egy magas szintű találkozó magyarországi és németországi vállalatvezetők, politikai döntéshozók és szakértők részvételével. A témák rendkívül aktuálisak: a magyar kis- és középvállalkozások integrálása a globális ellátási láncokba, versenyképesség, digitalizáció, képzés és továbbképzés. Még vannak szabad helyek, itt lehet jelentkezni.
Ezen felül a programban szerepelnek különböző tematikus szakmai utak Németországba, valamint a Német-Magyar Tudásközpont – DUWZ új képzési ajánlatai olyan témákban, mint a mesterséges intelligencia vagy az energiahatékonyság.
Külön köszönetünket fejezzük ki Schönfelder nagykövet úrnak és csapatának, akik lehetővé tették számunkra ezt a sikeres estét a nagykövetségi rezidencián.
Biztosak vagyunk benne, hogy tagjainkkal és partnereinkkel együtt egy intenzív és inspiráló ősz elé nézünk!